Törőcsik Marit igazi istenadta tehetségnek nevezte Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója vasárnap a teátrum legendás színművésze születésének 90. évfordulója alkalmából tartott emlékesten. Az eseményen kiállítás nyílt Eöri Szabó Zsolt fotográfus képeiből, azt követően Bodrogi Gyula részvételével felavatták a Törőcsik Mari Díszpáholyt, majd az emlékest zárásaként a Körhinta című előadást tűzték műsorra, amely az 1956-os, Törőcsik Mari és Soós Imre főszereplésével bemutatott film alapján készült. Vidnyánszky Attila beszédében felidézte A szarvassá változott fiú című közös munkájukat, amely – mint mondta – meghatározó esemény lett a beregszászi színtársulat és az ő életében egyaránt. Visszaemlékezése szerint ekkor tapasztalhatták meg Törőcsik Mari alázatát és tiszteletét a szakmája iránt, valamint kíváncsiságát, azt, “ahogy őt érdekelte minden, ami más”. Budapest, 2025. november 16. Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója beszédet mond a Törőcsik Mari születésének 90. évfordulója alkalmából a színházban tartott emlékesten 2025. november 16-án. MTI/Balogh Zoltán Méltó nevet fog viselni a díszpáholy, most már mindörökké – tette hozzá Vidnyánszky Attila. Eöri Szabó Zsolt fotográfus azt mondta, Törőcsik Marinak “egyszerűen fantasztikus volt az aurájában lenni”. Ahogy ő létezett a színpadon, az egyszerűen átragadt az emberekre körülötte, köztük rá mint fotósra is – fogalmazott. Budapest, 2025. november 16. Blaskó Péter színművész beszédet mond Törőcsik Mari születésének 90. évfordulója alkalmából a színházban tartott emlékesten 2025. november 16-án. MTI/Balogh Zoltán Blaskó Péter színművész felidézte, Törőcsik Mari arról beszélt neki, hogy korai filmes sikerei, a Körhinta és a Vasvirág után nehéz volt számára a “transzponálás”, az átállás a színpadra. Míg egy film esetében a közelkép a rezdüléseket is megmutatja, azokat a színpadon “meg kell emelni”, jó értelemben véve teátrálissá kell tenni – magyarázta. Hozzátette, Törőcsik Mari nem érezte őszintének a teatralitást a filmes színészethez képest, “ezzel ő küzdött, de úgy küzdött, hogy aztán fantasztikus színésznővé vált”.
The post Vidnyánszky Attila: Törőcsik Mari igazi istenadta tehetség volt appeared first on Magyar Teátrum Online.